Vendégtájékoztató
Fontos információk
A szoba az érkezés napján 15:00 órától foglalható el. Foglaltság függvényében és felár ellenében lehetőség van korai becsekkolásra is. Erre vonatkozó igényedet kérjük, jelezd a recepción.
A távozás napján a szoba 12:00 óráig használható. Ha tovább maradnál, foglaltságtól függően és külön felár ellenében tudunk számodra szobát biztosítani. Kérünk, hogy erre vonatkozó igényedet jelezd a recepción. A gyorsabb kijelentkezés érdekében lehetőséged van a számla rendezésére már a szoba elhagyása előtti napon, így távozáskor már csak a szobakártyát, illetve a fürdőórát kell a recepción leadnod.
Visa, MasterCard, Cirrus Maestro, JCB, American Express és Diners Club kártyákkal is fizethetsz nálunk.
Felhívjuk figyelmedet, hogy fizetési szabályaink értelmében érkezéskor kártyádat autorizáljuk. A minimális autorizáció a 10%-kal növelt szállásköltség érkezéskori, a szálloda számlavezető bankjának árfolyamán számított forint összege. Az autorizáció feloldását a számla rendezése után azonnal kezdeményezzük a kártyát kezelő banknál. Az autorizáció feloldása egyes bankok működésétől függően akár több napot is igénybe vehet. Az autorizáció a bankkártyával történő fizetés engedélyezése, amely során egyértelművé válik, hogy a kártyabirtokosnak elegendő fedezete van a fizetéshez. Alkalmazásakor a bank zárolja az összeget 30 napig vagy az autorizáció feloldásáig.
Sárváron az idegenforgalmi célú tartózkodás után 18 éves kor felett idegenforgalmi adó fizetendő, melynek mértéke 2024-ben 680 Ft/fő/éj. Az adó mértékét Sárvár Város Önkormányzata határozza meg, az adó beszedése a vendégektől pedig a szállások kötelessége.
Sorompóval védett szabadtéri parkolónk és fedett, beltéri garázsunk a szabad helyek függvényében és felár ellenében vehető igénybe. A sorompó kifelé és befelé is a szobai kulcskártyával működik, a garázskapu automatikusan nyílik. A parkolás díja szabad helyek függvényében HUF 2700 / autó / éjszaka, amennyiben a helyszínen igényled. Lehetőség van előre lefoglalni a parkolóhelyet. Ebben az esetben a teljes tartózkodás alatt biztosítjuk ugyanazt a parkolóhelyet rendszámmal ellátva. Az előre megrendelt parkolás ára HUF 5100 / autó / éjszaka.
Felhívjuk figyelmedet, hogy a szálloda egész területén tilos a dohányzás. Vendégeink számára dohányzásra külön kijelölt helyet szállodánk külterén, az épület bejáratától mintegy 10 méterre biztosítunk.
Kérjük, hogy a szálloda közös helyiségeit megfelelő ruházatban látogasd. Az étterem területén mellőzd a szabadidőruha, a papucs és a fürdőköpeny viselését.
Ha valamit elvesztettél, kérjük, minél előbb értesítsd a recepciót. Amennyiben elutazás után észleled valamelyik értéktárgyad hiányát, a +36 95 530 100-as központi telefonszámunkon érdeklődhetsz a talált tárgyak felől. Ha elvesztett értékedet megtaláljuk, a postázási költség megtérítése ellenében haladéktalanul gondoskodunk annak visszajuttatásáról. Ha elvesztett tárgyat találsz a szálloda területén, kérjük, add le a recepción.
Ha a szálloda területén vagy a szobában bármilyen műszaki hibát vagy rendellenességet tapasztalsz, töltsd ki a kilincsen található műszakihiba-bejelentő kártyát, és helyezd kívülről az ajtókilincsre. Sürgős hiba esetén értesítsd a recepciót, hogy kollégáink haladéktalanul megkezdhessék annak elhárítását.
Szállodánk nagy hangsúlyt fektet a környezet védelmére, melynek egyik legfontosabb eleme vízkészletünk megóvása. Víztakarékossági programunkhoz azonban a te segítségére is szükségünk van! Kérjük, itt-tartózkodásod alatt csak a kényelmedhez szükséges mennyiségű vizet használj, és ügyelj a csapok elzárására. A törölközők cseréjét is csak akkor igényeld a törölköző földre dobásával, ha az már valóban tisztításra szorul. Segítségedet köszönjük!
Szolgáltatások A-Z
Szállodánkban animációs program elérhető, részletekkel kapcsolatban olvassa kiírásainkat, vagy keresse a recepciót.
Szállodánkban a 6 éven aluli gyermekek szállása és ellátása ingyenes. Standard szobáink többségében pótágy mellett babaágy elhelyezésére is van lehetőség, melyet térítésmentesen biztosítunk, de akár az otthonról hozott babaágy is elhelyezhető. A babák kényelmes ellátásához járóka, pelenkaszemetes, babakád, bili, fellépő, fürdőszobai csúszásgátló szőnyeg, WC-szűkítő és cumisüveg-melegítő is a vendégek rendelkezésére áll. Az étteremben a legkisebbeket gyermekmenüvel, etetőszékkel és játszósarokkal várjuk.
Üzleti ügyeid intézésére, elektronikus leveleid ellenőrzésére és internetes böngészésre a szálloda ingyenes számítógépes hozzáférést és – térítés ellenében – nyomtatási lehetőséget biztosít. A business corner szállodánk földszintjén található. Bővebb információért kérjük keresd recepciónkat.
A cipőtisztító gép a lobbyban van elhelyezve, valamint cipőtisztító kellékeket a szobában találod.
Érkező és távozó vendégeink számára lehetőséget biztosítunk csomagjaik biztonságos megőrzésére szállodánk csomagszobájában. Ezzel kapcsolatban a recepción kérhetsz bővebb tájékoztatást.
A szobai alapfelszerelések mellett a recepción a következő termékeket ingyenesen biztosítjuk számodra: antiallergén vagy különböző töltetű párna, extra takaró, kispárna, mosható ágyelő, fürdőszobai szék, papucs, borotválkozási szett, fogkefe és fogkrém, tusfürdő, sampon és balzsam, testápoló, női intim kellékek, varrókészlet, cipőápoló készlet, levélpapír, boríték, esernyő, vízforraló, hősugárzó, ruhaszárító, adapter. Nemzetközi használatra alkalmas adapter / dugalj kérésre. Elektromos eszközök részére különböző adapterek kérésre (telefontöltők több típushoz).
Ébresztést a recepción kérhetsz személyesen vagy telefonon keresztül a „Recepció” gomb vagy a 9-es gomb megnyomásával.
A töltőállomás szállodánk mélygarázsban található. További információért fordulj a recepcióhoz.
A szálloda egész területén, így a vendégszobákban is ingyenes Wi-Fi hálózat áll a rendelkezésedre. Válaszd ki készülékeden a parkinn_guest hálózatot, majd csatlakozás után nyisd meg a böngészőt, kövesd az ott található utasításokat és internetezz korlátlanul. A szállodában található Internet-sarok igénybevételével gondtalanul intézheted üzleti ügyeidet, fénymásolási vagy scannelési lehetőségekről érdeklődj a recepción.
Szállodánkban egész évben lehetőség van kerékpár vagy elektromos roller bérlésére. A kölcsönzött eszközök csak saját felelősségre használhatóak. A kölcsönzés feltételeiről, az aktuális árakról, valamint az ajánlott útvonalakról recepciós kollégáink készséggel nyújtanak tájékoztatást.
Állatbarát szállodaként hozzánk kis kedvenceddel is érkezhetsz, hiszen erre a célra kijelölt szobáinkban, felár ellenében a kisállatokat is szívesen fogadjuk. Ha nagyobb testű kutyával érkeznél, kérjük, előre jelezd, hogy a legalkalmasabb szobát tudjuk számodra felajánlani. Arra kérünk, hogy kis kedvencedet a szálloda egész területén gondosan tartsd és felügyeld, hogy jelenléte a többi vendéget ne zavarja. Felhívjuk figyelmedet, hogy kisállatot az étterem és a fürdő területére nem lehet bevinni.
A Recepciónk mellett található kioszkunkban a nap 24 órájában ital, és snack kínálat elérhető.
A vendégszobák, valamint a szálloda egész területén légkondicionáló rendszer működik. A szobákban térítésmentesen használható az egyedileg szabályozható klímaberendezés. Ennek hatásos működése érdekében, kérjük, hogy a használata mellett ne szellőztess. A berendezés működéséhez a kapcsolónak I. állásban kell lennie, a befújás erőssége három fokozatban állítható. Az ideális hőmérséklethez a termosztát 20°C fokra történő beállítását javasoljuk. Ha problémát észlelsz vagy bármilyen nehézséged adódik a rendszer használatával, kérjük, fordulj a recepcióhoz.
Szállodánk egészségügyi és biztonsági előírásainak megfelelően a minibár tisztán, fertőtlenítve és üresen kerül átadásra. A minibár feltöltését a Recepción keresztül kérheted- Árlistánkat a szobában az íróasztalon találod.
Szállodánkban térítés ellenében mosatásra is van lehetőség. A tisztíttatni kívánt ruhaneműket helyezd az előszobai szekrényben található mosatási zsákba, és töltsd ki a mellékelt mosatási listát. A mosatás költsége a leellenőrzött mosatási lista alapján kerül számládon terhelésre. Hétfőtől péntekig a 9 óra előtti leadásnál a megbízást 12 órán belül teljesítjük, ezen felül expressz mosatási szolgáltatás is igénybe vehető. Az expresszre kért ruhák 3 órán belül, 8 és 16 óra között visszaadásra kerülnek. Szombaton és vasárnap csak expressz mosatás kérhető, 8-16 óra között, 50%-os felárért.
Szállodánk egész területe akadálymentesített és több mozgáskönnyített szoba is vendégeink rendelkezésére áll. Igény esetén kerekesszéket is biztosítunk. Bármilyen további kéréssel kérjük, fordulj bizalommal a recepcióhoz.
Ha nem szeretnéd, hogy bárki megzavarja gondtalan pihenésed, helyezd a szoba ajtaján található táblát kívülről az ajtókilincsre. A teljes nyugalom érdekében a recepción kérheted, hogy beérkező hívásaidat se kapcsolják a szobába.
A szobákban legalább 1 pótágy elhelyezhető, erre vonatkozó igényedet kérjük, szobafoglaláskor jelezd. A helyszínen leadott kéréseket csak foglaltság, illetve az aktuális pótágykészlet függvényében tudjuk teljesíteni. Felnőtt- és gyermekpótágy 6 éves kor felett felár ellenében igényelhető, 6 éves kor alatti gyermekek részére babaágyat vagy pótágyat ingyenesen biztosítunk.
A be-, és kijelentkezés során szívesen segítünk csomagjaid mozgatásában. Kéréseddel fordulj a recepcióhoz.
Születésnap, névnap, évforduló? Választhatsz széles borkínálatunkból, pezsgőkínálatunkból vagy torta ajánlatunkból! Bekészítés felár ellenében a recepción kérhető.
Gyermekek és gyermeklelkű felnőttek számára kiváló szórakozási lehetőségeket biztosítanak a bárban elhelyezett játékok és játékgépek: léghoki, biliárd, ping-pong várják a kicsiket és nagyokat.
Sárváron és környékén számos programlehetőség közül válogathatsz az év minden napján. Látnivalók, állandó- vagy időszakos programok, rendezvények várnak minden korosztályt. A sárvári és a környékbeli aktualitásokról a https://parkinnsarvar.hu/programok oldalon vagy a recepción szerezhetsz bővebb információt.
Itt-tartózkodásod minden napján kitakarítjuk szobádat, az ágyneműket pedig háromnaponta cseréljük. Ha külön takarítást vagy napi ágyneműcserét szeretnél, kérjük, jelezd a recepción. Felhívjuk figyelmedet, hogy rendkívüli, extra takarítási igény vagy károkozásból eredő takarítás esetén extra díjat számolhatunk fel, illetve a napi ágyneműcserét is külön díj ellenében biztosítjuk. Napi takarítás minden nap 08:30-tól, amennyiben nem kérsz takarítást, kérjük, használd az ajtókilincsre akasztható “Ne zavarjanak” táblát, vagy jelezd a recepción 17:00-ig, hogy mikor szeretnéd a szoba takarítását. Törölközők naponta cserélésre kerülnek.
Szállodánk bejáratával szemben található a töltőállomás. További információért fordulj a recepcióhoz.
Kérésedre munkatársaink megrendelik az igényelt szolgáltatást, melynek díjáról és részleteiről a recepció tudsz bővebb felvilágosítást kapni.
Recepciónk készséggel segít, hogy taxit rendeljen számodra.
A szállodaszobából térítés ellenében közvetlenül telefonálhatsz. A telefonálás költsége a hívott telefonszám díjzónájától és a hívás időtartamától függően kerül számládon terhelésre. A díjszabásról a recepción kérhetsz bővebb tájékoztatást.
Külső hívás előtt nyomd meg a 0 gombot, és hívd a kívánt számot. (pl.: 0 + 06 + 1 + 555 5555). A szoba közvetlenül nem hívható, beérkező hívásaidat a központi +3695530100-as számon keresztül, a recepcióról kapcsolják számodra.
- Szobából szobába telefonálás: 8 + szobaszám
- Külföldi hívások: 0 + 00 + országhívó szám + körzetszám + hívószám (pl.: 0 + 00 + 36 + 1 + 5555555)
A szobában található televíziókészüléken több magyar, német és angol nyelvű hír-, sport- és szórakoztató csatornát nézhetsz. Ezen kívül cseh, orosz, olasz, és francia nyelvű csatornák is a vendégek rendelkezésére állnak. A televíziókészüléken rádióhallgatásra is van lehetőség, a rádióadók a TV menü utolsó csatornáin vannak beállítva. Az elérhető tévé- és rádiócsatornák listáját a TV Hotel menüjében találod.
Napilapok, hetilapok elérhetőek a recepciós pulton.
Szívesen állunk rendelkezésedre, ha varrásra van szükséged, kérjük, igény esetén fordulj a recepcióhoz.
Kérésre vasalódeszkát biztosítunk számodra, de akár mi is elintézzük ruháid vasaltatását. Fordulj bizalommal a recepcióhoz, ahol a vasalás időpontjáról és esetleges díjazásáról is tájékoztatást kaphatsz.
Az all inclusive ellátás keretén belül igénybe vehető éttermi szolgáltatások:
- Reggeli: 07:00 – 10:00 – La Caraffa éttermünkben
- Brunch: 10:00 – 11:30 – Family Lunch éttermünkben
- Ebéd: 11:30 – 14:00 – Family Lunch éttermünkben
- Délutáni Snack: 15:00 – 16:30 – Family Lunch éttermünkben
- Vacsora: 17:30 – 21:30 – La Caraffa éttermünkben
- Korlátlan italfogyasztás: 07:00 – 21:30
Tágas La Caraffa és Family Lunch éttermeinkben jó idő esetén akár a teraszon is lehetőség nyílik az ételek elfogyasztására. A Graffiti Lobby & Lounge Bar a délutáni kávézások és az esti koktélozások hangulatos helyszíne.
Nyitvatartások:
- La Caraffa étterem: minden nap 07:00 – 10:00 , 11.30-14.00, és 17:30 – 21:30 között
- Family Lunch étterem: minden nap 07:00 – 21:30 között
- Graffiti Lobby & Lounge Bar: vasárnaptól csütörtökig 09:00 – 23:00; péntektől szombatig 09:00 – 24:00
Legyen szó kisebb megbeszélésről, kiállításról, csapatépítőről, esküvőről vagy több száz fős konferenciáról, stílusos és hangulatos helyszínt kínálunk bármilyen rendezvényhez. 270 m2-es báltermünk 310 fő befogadására alkalmas, és mobilfallal két részre szekcionálható. Modern technika, ingyenes WiFi, kiváló konyha és szakértő csapat garantálja az innovatív, gondtalan és sikeres rendezvényt. Kérd egyedi ajánlatunkat a sales.sarvar@parkinn.com e-mail címen vagy a +36 95 530 100 telefonszámon.
Lépj be te is nemzetközi törzsvendégprogramunkba, és használd ki a számos rendkívüli kedvezményt és plusz szolgáltatást. A világ több mint 1000 Radisson szállodájában gyűjtheted és beválthatod pontjaidat. A csatlakozás díjmentes, és mindössze pár percet vesz igénybe. Foglalj nálunk közvetlenül, és minden szállodánkban elköltött forint után pontokat írunk jóvá kártyádon, melyeket szállodai szolgáltatásokra, szobaéjszakákra vagy akár szobakategória-emelésre is beválthatsz. További információkért keresd fel weboldalunkat vagy érdeklődj a recepción.
Amennyiben nem közvetlenül szállodánkban foglaltál, úgy szeretnénk felhívni figyelmedet, hogy a reservations.sarvar@parkinn.com e-mail címen, vagy a +36 95 530 100 telefonszámon mindig a legkedvezőbb ajánlatokat találod, és a közvetlen foglalók egyéb kedvezményekben is részesülnek. Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy különleges ajánlatokban részesülj! Feliratkozni a www.parkinnsarvar.hu oldalon tudsz, bővebb tájékoztatás a recepción kérhető! További érdekes információkért, exkluzív kedvezményekért látogasd meg Facebook oldalunkat: www.facebook.com/ParkInnSarvar
Legyen szó akár születésnapról vagy évfordulóról, lepd meg szeretteidet, üzleti partnereidet névre szóló ajándékutalvánnyal. Válogass már meglévő ajánlataink közül a https://parkinnsarvar.hu/ajandekutalvanyok/ weboldalon, vagy amennyiben egyedi csomagot szeretnél ajándékozni, örömmel állunk rendelkezésedre az összeállításban. Keresd értékesítő munkatársainkat a sales.sarvar@parkinn.com e-mail címen vagy a +36 95 530 100 telefonszámon.
Sárvár Fürdő
Szállodánk vendégei ingyenesen vehetik igénybe a fürdő összes medencéjét és csúszdáját. Pihenőágyak is térítésmentesen állnak rendelkezésre a Park Inn Napozóban (szezonálisas elérhető). A fürdő minden nap 8-21 óráig, de alkalmanként az éjszakai fürdőzéseken éjjel 2-ig tart nyitva. Az éjszakai fürdőzés igénybevételéhez kiegészítő jegy vásárlása szükséges.
A Fürdő területére a gyógyászati recepción kapott fürdőóra jogosít belépésre. A fürdőórákkal érkezés napján 15:00 órától, az elutazás napján 12:00 óráig biztosított a fürdő területére való belépés. A fürdőórát elutazáskor a szálloda recepcióján kell leadni, amennyiben ez nem történik meg, 3.500,- Ft / óra díjat számolunk fel.
A családi fürdőszárny galériáján található játszóház 3 éves kortól ingyenes gyermekfelügyeletet kínál, ahol szakképzett óvónők vidám játékokkal, kreatív foglalkozásokkal és zenés programokkal várják a gyerekeket.
A szaunázás szerelmesei kedvükre válogathatnak a kínálatból. Finn szaunák, soft szaunák, gőzfürdők, aromakabinok, Kneipp medence, élmény-zuhanyok és óriásjacuzzik gondoskodnak a testi-lelki felfrissülésről. Felhívjuk figyelmedet, hogy a szálloda vendégeinek a fürdő Szauna-világába kiegészítő jegyet kell váltaniuk.
A Szauna-világ a nyugati szaunázási szokásokat követve fürdőruha-nélküli terület, és 12 éves kortól látogatható.
Szánj időt az itt tartózkodásod alatt egy pihentető masszázsra, vagy egy kozmetikai kezelésre, a rohanó hétköznapokon úgyis nehéz beilleszteni egy kis kényeztetést a napirendbe!
Ízelítő a kínálatból:
- aromaolajos masszázsok
- lávaköves masszázs
- ayurvedikus kezelések
- hangmasszázs
- kényeztető testpakolások
- hidratáló arckezelések
Fáj a hátad, vállad vagy a derekad? A fürdőn két reumatológus szakorvos rendel hétfőtől péntekig. A fürdő gyógyászatán elérhetőek mind a hagyományos gyógykezelések, mind az alternatív gyógymódok, mind pedig a modern gyógyászat eszközei is. A gyógykezelések a jótékony gyógyvíz hatásával kombinálva kitűnő fájdalom- és gyulladáscsökkentő hatásúak.
- Balneoterápiás kezelések
- Gyógymasszázsok
- Fizio- és elektroterápiás kezelések
- Manuálterápia
- Gyógytornák
A szálloda vendégei a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő területén található fitnesztermet külön belépőjegy megvásárlásával használhatják a napi nyitvatartási időben, egyénileg vagy szakképzett személyzet segítségével. Felhívjuk figyelmedet, hogy a fitnesztermet mindenki saját felelősségére látogathatja. Erősítő-és kardiógépek mellett csoportos órák (aquajogging, aquabike, spinracing, TRX, crossfit jellegű edzés, body training) közül is lehet választani, az órarend a lobby vitrinjében található. Nyitva: 9:00-21:00.
A 4 sávos uszoda 8:00-21:00 között várja Vendégeinket. Frissülj fel már reggeli előtt egy jó kis úszással!
A fürdő fitnesz terme mellett két bowlingpálya nyújt kiváló programlehetőséget. Gyerekeket is szívesen fogadnak, gyermek golyók és gyermek bowling cipők rendelkezésre állnak.
Pályafoglalás: +36 95 523 661
Sárvár és környéke
A Nádasdy-vár a település névadója, Nemzeti Kulturális Örökségünk része, 2011 decemberétől történelmi emlékhely. Ahogy azt neve is mutatja, eredetileg mocsarakkal körülvett földvár lehetett. Napjainkban a Nádasdy–vár Művelődési Központ és Könyvtár mellett a Nádasdy Ferenc Múzeum működik falai között. A vár ad otthont számos kulturális rendezvénynek. A Nádasdy-várat a várárok helyén létesült gyönyörű zöldövezet, a Várpark veszi körül.
A közel 10 hektáros Arborétum helyén még a 18. század végén is mocsaras, nádas terület volt. Ennek az időnek az emlékét őrzik a park legidősebb fái, a 300 éves mocsári tölgyek. A 9 hektár vízfelületű Csónakázó-tó rendszer négy részből áll. Öt híd, öt sziget teszi hangulatossá. Horgászási, csónakázási és télen korcsolyázási lehetőség szolgálja a sárváriakat és vendégeiket. A Kalandparkban egy 120 állásos erdei drótkötélpálya, egy 10 méter magas mászófal, és egy íjászpálya várja az izgalomra vágyó és kihívást kereső vendégeket.
Sárvár környéke is számos látnivalót kínál (Szombathely, Celldömölk, Kőszeg). A Rába hazánk egyik utolsó szabályozatlan vízitúra útvonala. A környék erdei várják a gyalogos és kerékpáros túrázókat (Csénye, Káld, Sitke, Szeleste). A falvak számos építészeti és kultúrtörténeti emléket kínálnak (Ikervár – Batthyány-kastély, Sitke – Felsőbüki-Nagy-kastély, Szeleste – Festetich-kastély, Arborétum, Vasegerszeg – kastély).
Biztonság
Központi segélyhívó szám: 112
Bármilyen vészhelyzet, baleset vagy káresemény esetén, kérjük azonnal hívd a recepciót a szobai telefonkészülék 9-es nyomógombja segítségével.
- Riasztás esetén kövesd a személyzet vagy a mentőszolgálat utasításait.
- Ha tüzet észlelsz, nyomd meg a legközelebbi tűzjelző gombot, és hagyd el a területet.
- Tűzriadó esetén ne használd a lifteket.
- A legközelebbi menekülési útvonal leírását, valamint a legközelebbi tűzvédelmi berendezéseket és vészjelző gombokat jelölő térképet a szoba ajtaján találod.
- Egy esetleges evakuálás esetén a vendégeket a megfelelő gyülekezési ponthoz irányítják.
- Szállodánk 24 órás biztonsági szolgálattal rendelkezik, amelyet a nap bármely szakában recepciónkon keresztül érhetsz el.
A tűz keletkezésének lehetősége igen csekély, ám megelőzéséhez, valamint jelzéséhez a te segítségedre is szükségünk van.
- Amennyiben tüzet észlelsz, a folyosók két végén található kézi tűzjelző benyomásával vagy telefonon azonnal értesítsd a recepciót.
- Kövesd a személyzet utasításait és őrizd meg a nyugalmadat.
- Tájékozódj a lépcsőház és a vészkijáratok helyzetéről, a tűzoltókészülék hollétéről.
- A menekülési útvonal leírása a bejárati ajtó belső oldalán található.
- Tűzriadó esetén ne használd a lifteket.
- A menekülési útvonalat az épületben további piktogramok jelzik.
- Gyülekezési hely a szálloda bejárata előtti tér.
- Vedd szigorúan figyelembe, hogy szállodánk egész területén tilos a dohányzás.
- Égő, parázsló tárgyat ne dobj a szobai szemetesbe!
- Fokozottan tűz- és robbanásveszélyes anyagot ne vigyél be a szobába! (Ilyenek például: villanymelegítő, kávéfőző, merülőforraló, PB gázpalack, gáztöltő patron)
- Ha nem tartózkodsz a szobában, ne hagyd bekapcsolt állapotban elektromos készülékeidet!
- Tartózkodj a gyertya, csillagszóró vagy más nyílt lángú eszköz használatától!
Saját biztonságod érdekében kérjük, itt-tartózkodásod alatt minden esetben tartsd a szobaajtót csukott állapotban. Kérjük, vedd figyelembe, hogy a szobában hagyott értéktárgyakért nem vállalunk felelősséget. A parkolóban hagyott gépjárművet tartsd zárva, és abban ne tárolj értékeket. A parkolóban hagyott értékekért a szálloda nem vállal felelősséget. Csomagjaidat, értékeidet a szálloda területén ne hagyd őrizetlenül.
Értékeid tárolására saját szobaszéf áll rendelkezésedre. A szobaszéf az előszobában, a beépített szekrényben található. A szálloda a szobai széfekben tárolt értékekért nem vállal felelősséget, kérjük, csak saját felelősségére használd azt. Amennyiben nagyobb értéket, értéktárgyat szeretnél biztonságba helyezni, fordulj a recepcióhoz, ahol a szálloda őrzött, biztosított széfjében lehetőséged van teljes biztonságban tudni értékeidet.
A széf bezárása:
- Csukd be a széf ajtaját!
- Adj meg egy négyjegyű kódot!
- Tartsd zárva a széfajtót, és nyomd meg a „LOCK“ gombot!
A széf kinyitása:
- Üsd be az általad előzőleg megadott kódot!
Fontos: Mielőtt elutaznál, ne felejtsd el kivenni személyes értékeidet, és hagyd nyitva a széf ajtaját a következő vendég számára. Probléma esetén kérjük, fordulj a recepcióhoz.
- Recepció: +36 95 530 100, házon belül 9-es gomb
- Mentők: 104
- Tűzoltók: 105
- Rendőrség: 107
- Egységes európai segélyhívószám: 112
- A hotel telefonszáma: +36 95 530 100
- A hotel faxszáma: +36 95 530 101
- Tourinform Iroda: +36 95 520 178
- Orvosi ügyelet: +36 95 323 323
- MÁV direkt: +36 1 444 4499
- Volán Infó: +36 95 320 244