Éjszakai kutyashow
Különleges élmény kutyabarátoknak!
A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége idén egyedülálló eseménnyel várja a kutyák szerelmeseit: július 17-18-19-én rendezi meg hagyományos nyári nemzetközi kutyakiállításukat Sárváron, mely első alkalommal lesz éjszakai kutyashow!
A MEOESZ történetében először rendez háromnapos, éjszakai kutyakiállítás sorozatot. Csütörtökön, pénteken és szombaton este 19 órától kezdődnek a bírálatok és a nap legszebb kutyáinak versenye akár éjfélig is eltarthat. A három nap alatt közel 4000 kutyát bírálnak el a szakemberek, ahol a legsikeresebb versenyzők többek között Hungária Junior Champion, Hungária Champion és Hungária Veterán Champion címeket szerezhetnek meg.
A kiállítás csütörtöki napján 19-22 óra között, pénteken 17-22 óra között a Vadkert major területén, Szombaton10 és 16 óra között a Nádasdy Fesztiválon várja a gyerekeket a Magyar Kutyafajtákat Megismertető Tanösvény, mivel a kiállítás idén is a Nádasdy -fesztivál társrendezvénye.
A több állomáson keresztül, játékos feladatok megoldásával ismerkedhetnek meg a gyermekek a fajtákkal, ajándékba pedig fajtaismertető könyvet kapnak. Személyesen is találkozhatnak a magyar kutyafajták tenyésztőivel és tartóival, hiteles információkat kapva a fajták történetéről és tulajdonságairól, sőt, meg is simogathatják a kutyákat.